A book with more than 500 pages

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

A nagy kihagyás oka: kórházi nyaralás. Viszont odabent elég sokat tudtam olvasni, tehát nem a könyvekkel maradtam le, csak a bejegyzésekkel. Gondolkodtam azon, hogy a kórházi élményeknek is adózok egy írással, de inkább elengedni igyekszem az emlékeket. Még nem vagyok teljesen jól, gyógyszert szedek, és még vissza is kell erősödnöm, de már a neheze messze jár.

Még bekerülés előtt kértem kölcsön ezt a könyvet egy baráttól, akinek az összes Murakami megvan. Ő a sok közül ezt a kötetet ajánlotta, és milyen jól tette. Már csak azért is, mert hosszú, így sokáig tartott, addig sem unatkoztam az ágyamban. Na jó, sokáig, három napig. Mentségemre: sokat aludtam...

A regény két szálon fut, a fiatal fiú, Tamura Kafka szálán, aki elindul megkeresni édesanyját és a nővérét, valamint a gyermekkorában balesetben emlékezetét veszett öreg, Nakata szálán. Őszintén, talán a Nakata fejezeteket jobban szerettem, mert ott szürreálisabb, izgalmasabb dolgok történtek, míg Kafkánál inkább a belső monológok és a filozófia volt túlsúlyban. Persze azt is élveztem, főleg, hogy alapképzéses koromból még megmaradtak dolgok a filozófia előadásokból. Érdekes volt, ahogy a két szál közeledik egymáshoz, várjuk a találkozást, ami azonban soha nem következik be. Valahol ez mondjuk sejthető is volt.

Annyira sok az értelmezési réteg, hogy amikor elfáradtam és le kellett tennem, vagy épp csöpögött az infúzió, végig a könyvön gondolkodtam. Annyi gondolatot ébreszt, csak valahogy ezek annyira megfoghatatlan és belső gondolatok, hogy nem lehet őket elmondani, leírni. Az ilyen könyvek nagyon nagy nyomokat és változásokat hagynak az emberben, de ezek annyira személyesek és belsőek, hogy nem kifejezhetőek. Ezért nehéz is írni a könyvről, az ember nem tudja, hogy hová kapjon.

Már az első sor után beszippant, és ez pontosan az a történet, hogy amikor szünetet tartasz, elcsodálkozol, hogy közben a világ odakint megy tovább. A történet befejeztével pedig hosszú percek teltek el, amíg vissza tudtam teljesen térni.

Nagyon jó volt, de nagyon súlyos. Valahogy egyszerre lettem tőle nyugodt és zaklatott, ezeket persze a mágikus realizmus formulái idézték elő. Számomra Murakami mindenképpen egy visszatérő író lesz, csak nem annyira sűrűn, hogy legyen idő emészteni. Ezeket a könyveket nem lehet elsietni.