A book from an author you love that you haven't read yet

George R. R. Martin: Lázálom

25/50 (húhú félút! Atyám, de le vagyok maradva...)

Sem Amerika történelme, sem a gőzhajózás, a rabszolga-felszabadítás korszaka, de még a Mississippi környéke nem érdekel. Ennek ellenére belevágtam a történetbe, és le is tudott kötni, sőt, elég gyorsan végeztem vele, egyszer sem tettem szenvedve félre, mert untam volna.

Martin korai regénye vámpírtörténet, a szó legjobb jelentésében. Nincs igazán szerelmi szál, és bár persze a vámpírok szépek, kecsesek és elragadó fenevadak, szerencsére a regényben nincs nyoma a mostanában annyira a vámpírokhoz kapcsolódó nyálas romantizálásnak. Hála az égnek. Persze egy Anne Rice regény is rendben van a maga módján, de azért ez friss levegő volt a témában. Főleg, mert elveszik a legnagyobb nyál motiváció: a vámpírok nem emberek beölelésével lesznek, hanem születnek. Már évezredek óta vannak és ugyanúgy szaporodnak, mint bármilyen emlős. Mégsem népesednek túl, mert a születés legtöbbször az anya halálával jár. Mert a gyermek kirágja magát. (Ejnye Meyer kisasszony, még ez a gondolat sem eredeti...)

A szaporodási motívumon kívül azonban a nagyjából vámpír olyan, amilyennek én megszoktam Maszkabálos éveim alatt: erős, intelligens, és árt neki a nap. De nem a kereszt, a fokhagyma, a folyóvíz és hasonló dolgok. Persze, ami a Maszkabálban a legfőbb dolog, az intrika, kimarad a vérmesterség megléte miatt. Még egy nagyon közös pont: a fenevad megléte. Persze a regény sok helyen nehezen, vagy nem vág egybe a szabályrendszerrel, de ezt el sem lehetne várni. Mégis, olvasás közben mégis úgy éreztem, hogy egy szabbatista kotéria vándorlását nézem végig. Egy kivételesen jól összeszervezett kotériáét mondjuk, ami ritka mint a fehér holló, de sebaj.

Szerencsére a vámpírokon kívüli szereplők olyanok, amilyennek elvárjuk őket ebben a környezetben: erős, koszos, neveletlen hajósok és rabszolgák, szőrös férfiak, izzadt, és mogorva alakok. Nincs sehol felesleges dicsfény, ha valakit tisztelni kezdünk, az azért lesz, mert valamiért rászolgál. Hihető, kedvelhető karakterek, akik - főleg a főszereplő -, fejlődnek lélekben.

Kivéve a vámpír főszereplőt. Egek, de nem sikerült megkedvelni... Ami még nem annyira ragadott meg: a vége. Valahogy egy 400 oldalon át kitartó problémát elrendezni úgy 10 oldal alatt elsietettnek éreztem. Ám a történet happy enddel végződött, remélhetjük, hogy a Tűz és Jég dala ciklusra ez jó előrejelzés. Naiv vagyok, tudom. Annyi biztos, hogy ez egy izgalmasabb regény volt, mint a Varjak lakomája...

És a végére: Martin bácsi imádhat enni, és ezekről írni is imád. Ezért én napokig éhes voltam. Köszi.