A book set in the future

Scott Westerfeld: Szépek, Különlegesek

Gyorsan sikerült befejezni ezt a trilógiát. Igaz, van egy negyedik része, de az már nem ugyanezekkel a főszereplőkkel és nem annyira tűnt izgalmasnak. Főleg, hogy már az utolsó kötetet sem élveztem annyira. A főszerepl
ő minden könyv elején átesik egy szépítő műtéten és egy agyműtéten, a végére olyan érzésem volt, hogy minden kötetnek mások a szereplői, csak a nevek változatlanok. A háttér történethez is mindig új, teljesen más szálak adódtak, így nem maradt az sem ugyanaz. Már féltem, hogy a következő műtétben vajon mindenkiből ősembert csinálnak-e. Hát nem, de így
sem lett jobb.

A végére mégis ellenszenves lett mindenki. Amikor valakinek belenyúltak az agyába, vagy szép-agyú, kedves és negédes lett, vagy különleges-agyú, vad, dühös és felsőbbrendű. De amikor ezekből kigyógyultak, akkor eltűntek a régi problémák és mindenki a globális bajokat igyekezett megoldani. Na ez az, ami nem hihető. Az ember igenis megsértődik, megbántódik és simán megutál valakit. Normális aggyal mindenki jóindulatú és megértő lett. Hát persze.

A testi változásokról már ne is beszéljünk. Az agy-defektusok leküzdése után, az új városban mindenkinek olyan műtétje lesz, amilyet akar. Ez valakiből azt hozza ki, hogy a kisujja helyére egy kis kígyót ültet. Álljon meg a fáklyás menet, biztos hogy az ő agyában nem csúszott félre valahol a szike? Mitől normálisabb ő, mint akinek folyton dühkitörései vannak?

Egyébként az egész könyvben az az üzenet volt számomra érezhető, hogy ha eléggé akarod, meggyógyulhatsz a defektusaidból magadtól. Mint amikor egy depressziósnak azt mondják, hogy ne legyen szomorú. Oké.

Persze a fő mondanivaló az volt, hogy a szabadság pusztítással jár, és ha mindenkinek mindent szabad, akkor azt a természet szenvedi meg. Úgy gondolom, ebben valahol van egy arany középút, és nem csak ott, hogy aki túloz az börtönt kap. Egyszerűen meg kellene szólalnia egy belső jelzőnek. Akik eddig egész életükben abba nőttek fel, hogy védeni kell a környezetet és király technológiát használtak, miért nem használják ezt a tudást, és ötvözik az új szabadsággal? Jó, nem olvastam a negyedik kötetet, abban lehet hogy ez már meg van magyarázva, de a harmadik kötet végén mégis úgy tűnt, hogy ez lehet az új probléma forrása. Évszázadok alatt az emberiség tényleg elhülyült?

A könyvsorozatban nekem így óriási hiányok és kérdőjelek voltak, ez persze nem meglepő egy ifjúsági regénynél. Valahogy mégis jól indult, de nem jó felé haladt. A könyvek nagy részében a vadonban menekültek az emberek, az heteken át tartó üldözési jelenetek voltak erdőkön keresztül. Mint egy nagyon rossz, elcseszett Gyűrűk Ura. De ott legalább voltak orkok...

A szerelmi háromszög később négyszöggé duzzadt, viszont sehol nem volt érezhető a valódi érzelmi töltet. Mintha egyszerűen ez kellett volna, mert a tini olvasók szeretik a szerelmet, és valamiből azért csak kell fanfictiont írni. Jaj, jaj, miattam meghalt a pasim, ezért fájdalmamban a régi pasimmal az erdőbe szököm. Sejthető, hogy ebből mi lesz, nemde? Nyáááááál.

Lehet, hogy már tényleg túl öreg vagyok az ifjúsági regényekhez? Vagy csak a posztapokalitikusok nem tudnak meggyőzni, mert egy ilyen regény mögé nekem kőkeményen kitalált és megalapozott háttérsztori kéne, kész válaszokkal. Itt nem érzem ennek a jelenlétét.

Ettől függetlenül korosztálya számára ez biztos egy remek ki sorozat. És megtanít arra, hogy öööö... mireis?... hogy a bolognai spagettit meg lehet unni. No shit Sherlock.