Interdiszciplína

Egyedül fesztiválozni #1

2015. augusztus 11. 09:04 - aminaviv

Az első, bemelegítő nap kicsit gyorsabban zárult mint elsőre hittem, de sebaj ettől még jó volt. Összességében itthonról elindulás után másfél óra múlva már bent is voltam, úgy, hogy közben még a madaras bevásárló áruházba is betértem - ez mindennapi program lesz, mert nem vagyok annyira eleresztve, hogy mindig bent egyek-igyak. Mindez olyan délután egy fele volt. A hídon végig vízpára volt, remek ötlet, nem fulladtunk meg. Már ekkor elég sokan voltak, hát még este. Azoknak akik nyüszögnek este a lassú bejutás miatt: talán nem a koncert előtt fél órával kéne beszenvedni magad. Tényleg nem igazán lehet unatkozni bent, úgyhogy nyugodtan lehet korábban is bejönni. 2015-08-10_12_12_26.jpg

A legtöbbször azt feltételezték hogy külföldi vagyok. A másik sűrű feltételezés az volt, hogy a barátaim valahol a Sziget másik részén vannak. Ahogy nézelődtem, nagyon kevés egyedüli embert láttam, egyáltalán nem jellemző az egyedül-fesztiválozás. Ahol érdemes és jó egyedül lenni: a Civil sziget. Minden évben szívesen térek ide vissza, vicces játékok és jófej emberek körítik a fontos és húsbavágó kérdéseket amik felsorakoznak. A legtöbb helyen elég csak bekukkantani és valaki már behív beszélgetni. A kicsit zárkózottabb embereknek remek gyakorlási lehetőség, és még a véleményedet is elmondhatod ott, ahol erre kíváncsiak. Ahová nem volt jó egyedül bemenni, pedig vártam, hogy jó legyen: a GameLandHub sátor Gémklubbos része. Ha nem viszel magaddal valakit játszani akkor veszett az ügy. Az önkéntesek faarccal sétálgattak, senki nem jött oda, amikor pedig a kiírásokat olvasgattam akkor kaptam egy 'szia, segíthetek'-et, de a 'hello, csak betévedtem' válaszomra egy bólintást és egy elfordulást kaptam. A legtöbben a reklám miatt vannak itt, erre a mondatomra mindenhol máshol azt kaptam, hogy az éppen ott lévő hostess bemutatta a lehetőségeket. Mert a cél a cég megismertetése. Nem baj, lehet hogy rossz módon kopogtattam, majd még próbálkozom. Egyébként nem azok a versenyek voltak, amik a programfüzetben megjelentek, kár, mert ha tudom hogy Dobble verseny van, akkor tuti megyek.

2015-08-10_15_12_44_1.jpgEgyébként lehet lolozni is ahogy láttam, megy úgy egyébként a játéksátorban van egy csomó pc és ps. Már épp kérdeztem volna magamtól, hogy ki ül le játszani egy fesztiválon, de egy szavam se lehet, mert én meg mozizni ültem be, ahol meglepő módon még ingyen popcorn is volt. Háromszoros hurrá!

A látogatókról kicsit: hát van mit tanulnia a magyaroknak a külföldiektől. Többször hallottam magam mögött magyar beszédet, akár cipőfestésnél vagy bárhol: nem tudták, hogy mi történik, de odáig már nem jutottak, hogy valakit megkérdezzenek. A külföldiek viszont mind baromi közvetlenek, néha már furcsán is (persze mert szokatlan). Kérdeznek, beszélgetnek, megszólítanak. És még véletlenül sem csajozás céljából. Egy külföldi srác szaladt segíteni nekem megtölteni a vizespalackomat, amikor elveszve álltam a térkép előtt, akkor is külföldi jött oda elmagyarázni, hogy szerinte hol vagyunk. Ezek után már én is közvetlenebb lettem, ha elveszett magyarokat láttam, akkor szóba elegyedtem velük. Ez azonban nem mindig jött ki jól, van aki tolakodásnak veszi a segítséget. Biztos megtámadom a 152 cm-el... Szóval hajrá honfitársak, kicsit nőjjünk már fel a többiekhez és legyünk nyitottabbak. Ez azoknak a hőbörgőknek is szól, akik nem bírnak ki egy hétig egy hangosabb bulit, ami viszont baromira lendíti a turistaipart. Ejnye, te is voltál fiatal, nem? Egyébként az átlagéletkor még véletlenül sem túl alacsony, nagyon sok anyuka-apuka jön a gyerekkel, vagy egyedül. Szimpla hozzáállás kérdése.2015-08-10_18_37_41.jpg

Az ételekbe még nem vetettem be magam, talán ma, mert ez bizony egy hosszú nagy lesz... Az utolsó koncert amit meg akarok várni, az fél kettőkor kezdődik. Mármint éjjel. Kitartás nekem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://interdiszciplina.blog.hu/api/trackback/id/tr687697654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása